Életünk részei – időnként a patront is cserélni kell

Ahogy az a nyitó blogban is olvasható, valóban életünk részeivé váltak a különböző elektronikai termékek. El sem tudjuk némelyikük nélkül képzelni a mindennapokat, ami persze teljességgel érhető. Sok esetben ez már egyfajta függést is jelent tőlük, mint akár a TV, akár a számítógép. Persze sok esetben ez teljesen indokolt, hiszen egy számítógép ma már nem egyenlő a játékkal és szórakozással, ugyanúgy jelentheti a munkát és az elintéznivalókat is. Ugyanez a helyzet egy mobiltelefonnal: kívülről nézve könnyen tűnhet céltalan nyomkodásnak, az is, ha valaki játszik és az is, ha valaki e-mailezik.

Legalább ennyire a mindennapok részévé váltak a nyomtatók – na meg persze minden ezzel kapcsolatos probléma. Például ha kifogy a patron vagy a toner, én meg hirtelen nem tudom mit kezdjek magammal, hogy még azt az egy rendkívül fontos dokumentumot (na persze, Murphy!) ki tudjam nyomtatni a patron utolsó utáni utáni leheletével. Igazából a megoldás csak annyiban rejlik, hogy amikor jelzi a berendezés, hogy ki fog fogyni, akkor időben kell kapcsolni és gondoskodni az utánpótlásról. Nálam ennek egy bevett módja, hogy rendelek a nyomtatoalkatresz.hu/patron/hp-patron oldalról abban a pillanatban, amint meglátom, hogy kiírja a visszajelző ennek szükségét. Aztán általában attól függően, hogy mit csapok még hozzá céges szükségletek oldaláról és ennek alapján mi lesz és mi nem lesz raktáron, 1-2 munkanapon belül ki is szokták hozni a rendelt holmit. És ilyenkor bizony nincs konfliktus se fejvakarás, hogy na most mi lesz ezzel az utolsó rendkívül fontos!!! dokumentummal… Egyszerűen minden ott van akkor ahol és amikor lennie kell és nincs több kérdés.

Emlékszem először egy kicsit megijedtem mikor erre az oldalra navigáltam, mert nagyon-nagyon sokféle termékük van egy-egy márkán belül is, például csak a HP termékeket a végtelenségig kell görgetni, míg a lap aljára érek a csúszkával. És ezek még csak a tintapatronok! Vannak még tonerek, papírok meg mindenféle kiegészítő eszközök is a termékpalettán. Igyekszem általában bevárni, amikor egyféle dologból kell több, mert egész jó mennyiségi kedvezményeket tudnak adni már a második darabtól. Úgyhogy nagyon sok agyalni való nincs rajta, ha otthon bármi kell, ami nyomtatókkal és a hozzájuk tartozó alkatrészekkel kapcsolatos, akkor nyomtatoalkatresz.hu. Jó áron jutok hozzá a termékekhez, amit gyorsan és ingyen házhoz is szállítanak. Kell ennél több egy olyan elektronikai termék esetén, ami tényleg a mindennapjaink szerves részét képezi?! Szerintem nem…