Salgó polc került a kis szervizbe

Nem tudom, hogy mások hogy vannak vele, de én nagyon kényes vagyok az elektronikai eszközeimre. Különösen a hangszórókra és a tévére. Nem tudom miért, de úgy vigyázok ezekre, mintha gyémántból lennének. A hangszórókra még véletlenül sem, egy másodpercre sem lehet rátenni semmit, még egy papírlapot sem, hogy még véletlenül se karcolódjon. A tévémet is 2-3 naponta letörölgetem, bár nem tudom, hogy miért, mert ennyi idő alatt nem lesz poros sem, de hát valahogy kialakult ez a szokás. De azt azért megjegyezném, hogy mind a kettő patika állapotban van, olyanok, mintha épp most csomagoltam volna ki őket.

Egy kedves barátom is így van ezzel egyébként, mindenre nagyon vigyáz, különösen, ha más dolgairól van szó. Mindenféle kütyüket és elektronikai eszközöket javít, és mindig nagyon óvatos és figyelmes, nehogy bármi sérülés legyen az eszközökön. Persze, ennek alapnak kellene lennie, de sajnos nem mindenhol az.

Szerencsére egyre többen visznek hozzá javítandó dolgokat, de emiatt több hely is kellett neki. Úgyhogy neki állt a polc keresésnek.

Mindenképpen salgó polcot szeretett volna, mert azok fémből készülnek és nagyon strapabíróak, erősek. Elég gyorsan meg is találta, amit keresett: a rackinglog.hu oldalán.

A salgó polc, ami náluk kapható, abban különbözik a legtöbb ilyen polctól, hogy az összerakásához nem kell csavar, anélkül is, elemenként összerakható. Az ismerősöm azt mondta, hogy ez egy nagy előnye, mert ennél fogva többet is elbír, mint a csavaros verziók; egészen pontosan, maximum 450 kg-ig terhelhető egy polc. Erre pedig neki szüksége van, mert vannak jó nagy és nehéz hangszóró szettek is. Másfelől viszont, ő maga is össze tudja rakni, ráadásul egyszerűen, és nem kell segítséget kérnie hozzá. Bár, ha valakinek mégsem megy, vagy segítséget szeretne, akkor vállalják a kiszállítás utáni összeszerelést is.

Természetesen több méretben elérhetőek ezek a salgó polcok: a magasság, a mélység és a szélesség is választható aszerint, hogy kinek, mekkorára van szüksége. Gyakorlatilag az egész salgó polc opcionális, mert a polcok is áthelyezhetőek, azok is igény szerint oda akaszthatóak, ahogy jól esik. Persze ennek is megvannak a határai, de nem sablon szerint vannak beakasztva, hanem lehet variálni.

Ezek a polcok TÜV és ISO tanúsítvánnyal is rendelkeznek. Szerintem nincs olyan ember, aki még ne hallott volna ezekről a tanúsítványokról, de, ha mégis lenne, annak elmondom, hogy ez garantálja a megfelelő minőséget, és biztonságot.

A salgó polcokhoz lehet vásárolni még kiegészítőket is, persze ezek szükségessége is attól függ, hogy mire szeretnék használni, mert raktárakban is használható, de irattárolásra is ugyanúgy, vagy akár még könyvespolcnak is otthon, ha valakinek jó sok könyve van.

Szóval, amióta az ismerősöm megrendelte ezt a polcot, sokkal átláthatóbb lett a kis szervize, mindennek meg van a maga helye, és a már megszerelt és még szerelésre váró elektronikai eszközöknek is lett különálló polca.

salgó polc